Mostanában értem a végére Wass Albert regényének, amely nagyon mély nyomot hagyott bennem. Ez a könyv összefoglalja a magyarság összes szenvedését a huszadik században, de ami a legfontosabb: az egyszerű csonkaországbeli magyar olvasó átérzi azt, amit határon túl élő testvéreink éreztek az elmúlt évszázadban. Hogy egyszer csak más nyelven kellett beszélni a hivatalokban és az utcán, hogy le kellett cserélni a nemzeti lobogót, hogy milyen érzés Magyarországon lefeküdni és Romániában felkelni, úgy, hogy az ember nem a vonaton aludt el...
Ezek után rá kellett jönnöm arra is, hogy erről a fantasztikus íróról én nem tanulhattam az iskolában! Nem is szóltak róla, meg sem említették! Vajon tudatosan nincs benne a követelményben, vajon tudatosan fosztják meg a diákságot a magyarságtudattól? Attól tartok, hogy igen, éppen ezért szeretnék tanár lenni! Mert én szólni fogok, nem is keveset...
