Petidevil Blog

APEC World Leaders Dinner Gets Occupied

Honolulu - A change in the programmed entertainment at last night's  Asia-Pacific Economic Cooperation (APEC) gala left a few world leaders slack-jawed, though most seemed not to notice that anything was amiss.

During the gala dinner, renowned Hawaiian guitarist Makana, who performed at the White House in 2009, opened his suit jacket to reveal a home-made “Occupy with Aloha” T-shirt. Then, instead of playing the expected instrumental background music, he spent almost 45 minutes repeatedly singing his protest ballad released earlier that day. The ballad, called “We Are the Many,” includes lines such as “The lobbyists at Washington do gnaw.... And until they are purged, we won't withdraw,” and ends with the refrain: “We'll occupy the streets, we'll occupy the courts, we'll occupy the offices of you, till you do the bidding of the many, not the few.”

Those who could hear Makana's message included Presidents Barack Obama of the United States of America, Hu Jintao of China, Susilo Bambang Yudhoyono of Indonesia, Prime Minister Stephen Harper of Canada, and over a dozen other heads of state.

Magyar. Sőt, több:ausztrál-magyar.Kicsit szomáliai és kicsit kínai is; utazós,őszinte, gondolkodós, animációs. Sajátélményes. Dokumentum. Optimista, és még egyszer: magyar. My America.

Nyócker. Az a kétezernégyes, hírhedt Gauder Áron-film. Az jutott eszembe az első kockáknál, akárhogyis. Ebben is van animáció. Meg sok kézi kamera; rengeteg vágás, (hajvágás); csakhogy illusztrálja, hogy milyen gyorsan múlik az idő, és milyen hosszú volt a forgatás. Nagyon merészen ötvözi a klasszikus dokumentarista mozik elemeit a show-biznisz nézőcsalogató képi fogásaival: kicsit riportos, kicsit mesés, de két lábbal a földön áll, hiába ábrázol legalább annyit repülőjelmezben, mint amennyit cipőben. Sőt, sokat cipő nélkül. És az már nem filmes fogás. Az már igazi. Hegedüs Péter filmje az amerikai álom legrelatívabb definíciójára épít; arra az alternatívára, ami mindenkié. Nem is nagyon lehet ezt a fogalmat behatárolni, még az emberekben világszerte élő művészien megjelenített amerikai álmok dacára sem.

A rendező (és a filmje) határozottan nem akar a nyakunkba zúdítani holmi csökönyös, mondvacsinált variációt arra, hogy mekkorát merjünk, hogy mekkorát lehet. Azt megmutatja, hogy ő hogyan csinálta; kilencven percen keresztül vezet; kézenfog, odavisz, leültet, megmosolyogtat, kérdez, de nem tukmál. És bár úgy tűnhet, hogy az Egyesült Államok negyvennegyedik elnökének egy kicsit hangsúlyosabb szerepet adott, mint másoknak, ez csak afféle pozitív púder. Sőt, talán kapaszkodó. Obama itt most mitikus figura, a monoteizmus legújabb csillaga, emblematikus karakter, de nem mindenható. Igaz, hogy idegen emberek a világ legkülönbözőbb pontjairól kamera elé ülnek, és úgy szólnak hozzá, mintha az volna; de úgy tűnik, hogy mégsem az. A dokumentumfilmnek van egy sajátos fogása: a film elsőszámú emberének, Hegedüsnek sikerül egy üzenet erejéig szóra bírni a kék sátorban mindazokat, akik megszólalnak; ez kétségtelen, hogy pozitív. Ám az, hogy az üzenetek vajon meghallgattatnak-e, rejtély. Kár volna Az én Amerikámat máris rossz színben föltüntetni emiatt, sőt. A színei jók, majdnem egészen tökéletesek: van itt piros-kék, piros-piros és fekete-fehér, kontraszt viszont kevés, és ez nagyon számít. Az én Amerikámban sok a családi közeli, a szakmázós közeli; sok az erőfeszítés is (amiből ha több lenne, azt mondanám, izzadtságszag), de nem több; éppannyi, hogy ezt a mozit afféle könnyes-mosolygós élménnyé tegye. 

Aki a Michael Talbot-féle magyarázatot nem értette az ebbe bele se fogjon...

Nincs szinte ember, aki ne látott volna már legalább egy filmet Jim Carreyvel a főszerepben. Az Ace Ventura-filmek, a Minden6ó, a Maszk, a Hanta Boy mind nagyon vicces mozik, akármelyik esős vasárnap délutánon felvidíthatják az embert. Ezek alapján be is skatulyáztuk Jimet ebbe a szerepbe: gumiarcú idióta, akinek csak kevés valódi értékkel bíró komédiái vannak. Ez a teória mindaddig meg is áll a lábán, amíg nem láttuk két frenetikusan jó filmben, amelyben ugyan valóban saját fazonjára szabta a karaktereket(kritikusok csesztették érte), de ezt nem a hitelesség rovására tette. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása a szerelem, az emlékezés és az elmúlás érzelemkoktélját hozza létre a nézőben, hogy attól előbb megszakad, majd újra egésszé lesz a legedzettebb szív is. Katarzis a köbön, nagyon gyorsan pótolni, ha nem láttátok! Csak azért nem írok róla többet, mert ez a poszt Carrey másik csúcsfilmje miatt íródott.

A Truman Showt története, metafórái és üzenete (és Ed Harris) nálam minden idők legjobb filmjei közé emelik. Hányszor érezzük magunkat mi is egy valóság showban!? Sőt, ha az "öreg szakállas" fentről figyel, akkor mindig abban vagyunk. És tényleg! Ha a környezetünk egy hologramm, egy illúzió, egy show, akkor mindannyian Truman Burbank-ek vagyunk, mindannyian magunknak kreáljuk a korlátainkat, ahogy ő, de a tudat erejével képesek vagyunk legyőzni is azokat, ahogy Truman tette. Pedig az ő akadályai világegyetemének határai voltak! Lehet, hogy nekünk is ezen kell átjutnunk a valódi megvilágosodáshoz?

Akárhányszor nézem meg, a Truman Show mindig tud valami újat mondani számomra, mindig találok egy új aspektust amely után másabb értelmet nyer. Jim Carrey pedig remek színész, ne címkézzétek fel Ace Ventura és a pingvinjei miatt. Mint az alábbi videón láthatjátok, tud ő nagy közönség előtt igazi bölcsességeket is mondani. (Az első 2 percet leszámítva, akkor csak baromkodik... :D)
 

Dienes holografikus from Vivanatura on Vimeo.

Az atomi világ működését leíró Standard modell tulajdonképpen már megszületése pillanatában megbukott. Az elmúlt közel száz év fizikája arról szólt, milyen „kozmetikázásokkal” lehetne mégis elfogadhatóvá tenni. A próbálkozás természetesen már eleve kudarcra volt ítélve. A Világegyetem keletkezését és fejlődését tárgyaló  ősrobbanás-modell a hozzá kapcsolódó, legalább ezerszer „javított” teóriákkal együtt csak a hívők számára elfogadhatók, hiszen a logikusan gondolkodó embereknek kézenfekvőek pl. az Einstein nevéhez köthető elméletek matematikai és logikai abszurditásai. Tehát már kitalálásuk pillanatában sem lehetett volna komolyan venni őket, mint ahogy a „hasonló szellemben” fogant elképzeléseket sem. Igazából mindent, de mindent félre kellene tennünk, amiket a különböző természettudományos órákon tanítanak/tanítottak nekünk és újra kezdeni, a legelejéről, megpróbálni megvizsgálni sok-sok kísérlet révén, és megfigyelni, milyen is igazából a VALÓSÁG?

A valóság ugyanis olyan amilyen, és nem olyan, amilyennek mi hisszük, vagy szeretnénk hinni, különböző megfontolásainkból indíttatván. A valóságban egészen másként jelentkezik élő és élettelen viszonya, ha egyáltalán tényleg létezik „élettelen”, s nem csupán arról van szó, hogy amit élettelennek hiszünk, az csupán más sebességgel, más minőségben él, mint amiként mi az „élet” fogalmát meghatároztuk. Ebben az esetben viszont újra kell gondolnunk azt is, mi számít egyáltalán életnek. Alapvető biológiai kategóriáink és –szabályrendszereink sem állták ki az idő próbáját. Meglehetősen szokatlan dolog lenne ugyanis feltételezni, hogy elemi részek is képesek az egymás közötti kommunikációra, pedig éppenséggel ezt sikerült igazolnia az Alain Aspect által vezetett kutatócsoportnak, a Párizsi Egyetemen 1982-ben elvégzett kísérlete során. Egyesek szerint ez a kísérlet a XX. Századi fizika igazi áttörését hozta. Kár, hogy szakmai körökön kívül nem sokan halhattak felőle.

Az elemi részek „tudnak” egymásról

A kísérleti eredményekből az következik, hogy a részecske-párok valamiféleképpen tudnak egymásról. A problémát az akadémikus tudósok számára az okozta, hogy az említett eredmények ellentmondanak Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen fizikai hatás, tehát információ sem haladhat fénysebességnél gyorsabban. (Ezen kijelentését mellesleg Einstein semmivel sem tudta igazolni, s az elméletében hívők az elmúlt közel száz év alatt sem.)

Mivel a fénysebesség meghaladása egyet jelent a - mesterségesen kreált - időkorlát  átlépésével, az - egyes fizikusok számára kétségbeejtő – körülmények tisztázására törekedtek, igyekeztek megmagyarázni, mi is állhat a kísérleti eredmények hátterében.

Bátrabb kutatók az említett kutatócsoporténál is merészebb kísérletek elvégzését kezdeményezték. Példának okáért David Bohm, A Londoni Egyetem fizikusa arra a megállapításra jutott, hogy Aspect és csoportja által elvégzett kutatások eredményei tulajdonképpen a kézzelfogható valóság cáfolatát jelentik. Vagyis, a Világegyetem „szilárd” formája csupán látszólagos, a valamennyiünk által megtapasztalt valóság – szerinte – egy gigászi hologram.

Részekben az egész

Bohm legalábbis szokatlan következtetésének megértéséhez tudni kell, hogy tulajdonképpen mi is a hologram. Legismertebb formája a lézerek felhasználásával készített háromdimenziós fénykép. A leképezendő tárgyat először lézersugárral világítják meg. A megvilágításra használt lézersugár fényét egy tükörrel megosztják, egyik nyaláb közvetlen a fotólemezre vetül, míg a másik a leképezendő tárgyra és aztán a lemezre. A fotólemezen aztán ez a két lézernyaláb interferál egymással és tulajdonképpen ezt az interferenciamintát örökítik meg a képen. Előhíváskor a fotó sötét és fényes foltok kavalkádja, ám ha lézerfénnyel világítjuk meg, megláthatjuk az eredeti tárgy háromdimenziós képét.

A hologramok azonban nemcsak a háromdimenziós mivoltuk miatt tartanak számot érdeklődésre. Ugyanis, ha egy rózsa hologram-képét összetörjük, és bármelyik kicsiny szilánkot is kiválasztjuk, azt lézerfénnyel megvilágítva az egész rózsa képét láthatjuk, bár, természetesen kisebb méretben. Ha a szilánkokat tovább tördeljük kisebb szilánkokra, a folyamat nem áll meg, a legkisebb darab is a rózsa teljes képét tartalmazza. A hétköznapi fényképekkel szemben tehát a hologram minden egyes parányi része az eredeti információ teljes egészét tartalmazza!

A „részekben az egész” koncepció alkalmazásával teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati tudomány egyes körei mindig is vonzódtak a gondolat iránt, hogy a fizikai világ jelenségeinek pontosabb megértéséhez – legyen az akár egy kétéltű, akár egy elemi rész – annak feldarabolása és a részletek tanulmányozása által vezet az út.

A hologram puszta létezése viszont arra példa, hogy bizonyos esetekben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus szerkezetek szétdarabolása nem az elemi építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. A fentiek fényében Bohm más megközelítést javasol az Aspect és kutatócsoportja által megfigyelt jelenség értelmezéséhez.

Hal az akváriumban

Bohm véleménye szerint az egyes elemi részek nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni – a köztük lévő távolságtól teljesen függetlenül -, mert valamiféle „távolhatást” közvetítő erő kapcsolná őket össze végtelen sebességgel, hanem elkülönülésük oka látszólagos, a megfigyelőt megtévesztő illúzió. (Egyébként az „elemi” részecskéket magasabb dimenzióból vizsgáló elméletek pontosan ugyanezt állítják, bár az ő érvelésükben az általunk részecske-pároknak észlelt elemi alkotók igazából magasabb számú térdimenzióban egyként viselkednek, és egyek is.  Kettős természetük pusztán világunk alacsonyabb dimenziószámából következik, a megfigyelők számára így nyilvánul meg a magasabb dimenzió letükröződése.)

Bohm fejtegetése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében az említett részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjedései. A könnyebb érthetőség kedvéért az alábbi példát vezeti elő:

Képzeljünk el egy akváriumot és benne egy úszkáló halat. Gondolatkísérletünkben az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a belsejében rejtőző világról is csak videokamerák segítségével kaphatunk információt. Az egyik kamera az akvárium elejét mutatja, míg a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét nyomon követve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezhet, míg ha alaposabban megfigyeli őket felfedezheti, hogy mégis van valamiféle kapcsolat közöttük. Amikor ugyanis az egyik hal elfordul, ugyanabban a pillanatban a másik is tesz egy hasonló mozdulatot. Hasonlóképp: amikor az egyik halnak az eleje látszik, addig a másiknak az oldala. Ha az egész hal a maga teljes valóságában rejtett is marad a megfigyelő előtt, azt nyugodtan kikövetkeztetheti, hogy a halak valamiként előre megbeszélték a dolgot, ezért mozognak egyszerre.

Mélyebb valóság

Bohm értelmezése szerint az elemi részecskékkel pontosan ugyanez történik az Aspect-féle kísérletekben. A fénysebességet is messze meghaladó sebességű kommunikáció igazából arról tanúskodik, hogy a valóságnak a hétköznapokban megtapasztaltaknál sokkal mélyebb rétegei is léteznek (lásd. Grandpierre Attila tanulmányait.) A szabad szemmel nem látható összetett dimenziókat ugyanúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a gondolatkísérletben szereplő, a halat körülölelő akváriumot.

A részecske-párokat azért láthatjuk tehát a valóságban egymástól elválasztva, mert csupán a valóság egy-egy részletét érzékeljük. Az ilyen részecske-párok (elektron-pozitron, foton-antifoton, stb.) a valóságban nem különállóak, hanem a mélyebben meghúzódó egésznek a részei, annak az egésznek, mely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban látszólag minden így épül fel, akár az a következtetés is levonható, hogy maga a Világegyetem is pusztán illúzió.

A Világegyetemnek e délibáb-szerű viselkedése mellett más, nem kevésbé megdöbbentő vonásai is lehetnek. Ha a részecske-párok csak látszólag elválaszthatók, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes Világegyetem egységes egészet alkot, s benne minden mindennel összefügg, pl. az emberi agyban megbúvó szénatom elektronjai a Nap, vagy akármelyik tetszőleges távoli csillag belsejében rejtőző részecske-párjaikkal kapcsolatban állnak. Ráadásul végtelen sebességű kapcsolatban.

Minden mindennel összefügg

Mivel minden mindennel összefügg, igazából értelmetlenné válik a Világegyetem jelenségeinek kategóriákba sorolása, mivel az összefüggő rendszert alkotó világunk semmiféle felosztással nem írható le.

A holografikus Világegyetemben az idő és a tér sem tekinthetők alapfogalmaknak. (Egyébként sem.) A helymeghatározásra tett mindenféle próbálkozás eleve kudarcra van ítélve olyan környezetben, ahol semmi sem válik igazából el semmitől. Az idő és a tér általunk megtapasztalt megnyilvánulásai igazából csak a halat különböző szemszögből bemutató videokamerákkal hozhatók párhuzamba, csak kivetülései a mélyebb rendnek.

Bohm azonban nem az egyedüli kutató, aki számára a Világegyetem hologram. Az agykutatás területén dolgozó Karl Pribram, a Sanfordi Egyetem neurofiziológusa szintén arra a következtetésre jutott, hogy a valóság holografikus lehet.

Információ-rögzítés az agyban

Pribram akkoriban dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tényleges tárolási helyét kereste. Évtizedek alatt számos tudományos tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az agyban az információk helyhez kötöttség nélkül, a teljes agytérfogatban szétoszolva rögzítődnek és őrződnek.(Lásd. Pl. Aranyi László: Holografikus agyműködés és –öröklődés, Színes UFO, 2001. 5. és 6. szám.)

A teleportálás jelensége. Az Alice nevű részecske „telefonon felhívja” részecske-párját, Bobot, és informálja különböző fizikai paraméterekről, még mielőtt a fénysebességgel haladó hagyományos jel odaérhetne.

Az 1920-as években Karl Lashley rendkívüli fontossággal bíró kísérletsorozattal igazolta, hogy bármely részét is távolítja el kísérleti patkány agyának, képtelen ily módon megszüntetni a műtét előtt a patkány által elsajátított műveletsorra vonatkozó információkat. Akkoriban azonban senkinek sem jutott eszébe sem olyan magyarázat, mely a „részekben az egész” felfogást tükrözte volna, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a hologram-technika is ismeretlen volt még.

Pribram az 1960-as években ismerte meg a hologram-elvet, és ekkor döbbent rá, hogy tulajdonképpen megtalálta az agykutatók által már régóta keresett magyarázatot. Szerinte az emlékeinket nem az egyes idegsejtek, vagy kisebb csoportjaik őrzik, hanem idegi impulzusok mintázatába (töltésmintázat) kódolva hordozzuk azokat. Pontosan úgy, ahogy a fotólemezen az osztott lézerfény interferenciája létrehozza a képet. Csakhogy az agyban mindez nem síkban, hanem térben történik! Ahogy tehát a lézerfény interferenciája síkban képes háromdimenziós információt rögzíteni, agyunk, térben, ennél magasabb dimenziószámú információ rögzítésére is képes kell legyen. Agyunk tehát holografikus tér – állítja Pribram.

Az elmélet egyben arra is magyarázatot ad, vajon miként képes az ilyen kis területen ilyen hihetetlen mennyiségű információt megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során terabyte-nyi információt rögzít az agy, főként a látásnak köszönhetően.

Jelek kavalkádja

A rendkívüli emlékezőtehetség csak az egyik olyan agytevékenység, mely érthetővé válik a holografikus agymodell segítségével. Legalább ennyire érthetetlen, vajon miként képes az agy megbirkózni az érzékszerveket folyamatosan érő, különböző frekvenciájú rezgések tömkelegével, miként képes ezeket valós időben feldolgozni. Pribram szerint az agy holografikus technikákat használ a fogadott frekvenciák matematikai transzformálására.

A fenti elméletet mind többen támogatják. Hugo Zucarelli például a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Általa érthetővé válik, hogyan képesek az emberek meghatározni egy hang pontos forrását akkor is, ha a fejüket nem fordítják el és egyetlen füllel hallanak.

Szétfoszlik a valóság

Pribram holografikus agymodelljének legkülönösebb vonatkozása az, amikor összevetjük Bohm realitás-elméletével. A világ kézzelfogható képe ezáltal csak másodlagos valósággá változik,  a valóságos környezet pedig a különböző frekvenciák holografikus forgataga lesz. Ebből a kavalkádból a holografikus elveken működő agy csak néhány fontos frekvenciát választ ki, és az érzékszervek jeleként értelmezi.

Mindeközben az objektív valóság teljesen szertefoszlik. Keleti vallások már régóta tanítják, az anyagi világ csupán illúzió, s bár úgy érezhetjük, fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, ez is csak illúzió. Igazából vevőkészülékek vagyunk pusztán a frekvenciák tengerében, s ebből a kakofóniából amit kiszűrünk, az csupán egy szelete a valóságnak.

A telepátia természetes

Bohm és Pribram egyesített elméletét, a „holografikus paradigmaként” hivatkozott megközelítést sok kutató meglehetős ellenszenvvel fogadta, míg másokat érdeklődővé tett. Vannak akik egyenesen úgy vélik, éppen ez a modell  az, mely képes lehet tudományos eszközökkel megoldást kínálni az eddig ilyen eszközökkel nem magyarázható rejtélyeket, sőt, segítségével a parapszichológiainak tartott jelenségek is a természetes hétköznapi tudomány részeivé válhatnak.

A holografikus paradigma által leírt világmodellben minden egyes emberi agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Ugyanígy a telekinézis – a tárgyak mozgatása pusztán akaraterő segítségével – szintén elveszti rejtélyességét, hiszen az összehurkolódó mélyebb valóságban az adott személy és a tárgy eleve egy. A két kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy számos vallási és misztikus élmény, többek közt a Világegyetemmel való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban pontosan ugyanerre a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a „kozmikus egység” érzéséről számoltak be. Nem véletlen hívták fel már évezredek óta figyelmünket arra az általános igazságra, hogy ha valaki meg akarja ismerni a Világegyetemet, először lépésként a következőt kell megtennie:

„Ismerd meg önmagad!”

A Valkyrie-t egyszer mindenképp érdemes megnézni, pláne azoknak, akiket érdekel a második világháborús Németország. Valószínűleg igaz lehet a film alaptézise, azaz a németek nagyon nagy része látta, hogy a Führer elvesztette a realitás-érzékét. Sajnos a filmbe túl sok klisé került, ami engem zavart, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy Tom Cruise lett volna a legalkalmasabb a főszerepre, de a final scene zseniálisra sikerült (ennek a dalnak is köszönhetően), így nálam: 8/10

„A világ elég nagy ahhoz, hogy kielégítse minden ember igényét, de túl kicsi ahhoz, hogy kielégítse az egyén kapzsiságát!” - Mahatma Ghandi
 

"Az emberek korról korra fejlődve nem tanulnak az ősök hibáiból, hanem újra meg újra elkövetik azokat, ráadásul halmozottan. A hibákat és hülyeségeket majmoljuk elődeinktől, nem pedig az értelmes, bölcs, hasznos dolgokat." - Vavyan Fable

"Az elidegenedés, az álomba merültség, a tudattalanság, az észvesztés állapota jellemzi a normális embert. A társadalom nagyon sokra értékeli a normális tagjait. A gyerekeket abszurddá válásra és önmaguk elveszejtésére oktatja, tehát a normálissá válásra. A normális emberek talán mintegy 100 millió társukat mészárolták le ez elmúlt ötven évben." - R. D. Laing
 

"Az ENSZ hivatalosan azért jött létre, hogy őrködjön az emberek biztonsága felett, és biztosítsa, hogy soha többé ne fordulhasson elő olyan szörnyűséges dolog, mint a II. Világháború. A Földön azóta más sem történik, mint egyik háború a másik után. Az NSC, a CIA, majd azt követően az ENSZ megalakulása óta, 1947-től mostanáig a Földön 258 fegyveres konfliktus volt, ami pedig több háború, mint ami az egész írott történelmünk során addig összesen lezajlott. Ez most akkor hogyan lehetséges? Minden alkalommal, mikor egy ilyen háború kirobban - általában egy olyan régióban, ahol azelőtt sosem volt semmilyen konfliktus - mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy a nyugat beavatkozására kerül sor, és minden egyes alkalommal a média elmondja nekünk, hogy erre a béke fenntartásának érdekében van szükség. Újra és újra elmondják: a béké eléréséhez háborúra van szükség. A béke háborúval jön létre. A háború békét hoz." - Max Igan

"Tenger a pénz, melyben elsüllyed / Sok hajó: elv, jellem, becsület." - Petőfi Sándor
 

"Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kiművelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet." - George Orwell

"A kapzsiság és versenyzés nem a megváltoztathatatlan emberi természetből fakadnak, ... a kapzsiság és a hiány kihasználása valójában abból a tényből táplálkozik és erősödik, hogy egymással kell küzdenünk a túlélésért" - Bernard Liertaer

"Ha valóban az igazságot keressük, akkor életünkben legalább egyszer kétségbe kell vonnunk mindent, amennyire csak lehetséges." - René Descartes

"Meddig létezne … hatalom, ha a tömeg nem lenne hajlandó katona, rendőr, börtönőr és hóhér lenni?" - Emma Goldman

Maradhatsz a pénzügyi rendszer rabszolgája és nézheted a folyamatos háborúkat, depressziót és igazságtalanságot a világban, miközben kiengeszteled magad a materialista szeméttel. Vagy fókuszálhatod az energiád egy valódi, értelmes, holisztikus változásra. De végső soron, a legfontosabb változás benned kell történjen. Az igazi forradalom a tudatosság forradalma, és mindegyikünknek először is le kell győznie a megosztó anyagias zajt, amit belénk neveltek, és felfedezni, felerősíteni a igazi belső jelet, ami az egységtudatunkból származik. Rajtad áll. Forradalom, most!
 

Nyugodjanak békében! (Külön felhívnám a figyelmet Schweidel József szavaira!)

Hát igen. Elég rémisztően hangzik... Mégis újabban ez a tudomány az, ami a legjobban érdekel, többek közt ezért nem volt időm a blogra sem, mert a suli mellett a legtöbb erőforrásom a szakirodalom egy részében való elmélyülésre ment el. Plussz videók, előadások, stb. De, az élményeimet mindenképp itt is szeretném megosztani. Hamarosan várható egy poszt, amely a kvantumfizika eredményeinek filozófiára gyakorolt lehetséges hatásáról, egy világi szintű paradigmaváltásról fog szólni. Addig is próbáljátok megérteni ezt a kis rövid videót, amely a tudomány legfontosabb alapkövét mutatja be: A "részecskét" amely máshogy viselkedik ha nézzük, mintha nem!

Több mint 3000 amerikai állampolgár, rengeteg bátor tűzoltó. Mintha csak hangyák lettek volna... A világtörténelem legsötétebb napján értük szól ez a dal.

Akiknek nem elég bizonyíték a két elpárolgott Boeing...
 

A véleményemet a 9/11-es hazugságról leginkább ez a kilenc másodperces videó foglalja össze.

A Rend - Ajándék a Magyaroknak from 89mag144 on Vimeo.

A témával kapcsolatos gondolataimat hamarosan kifejtem, addig is nézzétek meg a téma legnagyobb itthoni szakértőjének, Hevesi Zsoltnak az előadását, vagy a vele készült interjút. 

Íme az ABBCenter. Nézegessétek.

 Aki komolyabban érdeklődik annak érdemes végignézni az egész interjút.
 

Look at all the people
Going after money
Far too many people
Looking for their money
Everybody's out there
Trying to get money
Why can't you just tell me?
Trying to get money rush.

A hangyák bonyolultan szervezett világában sok analógia fedezhető fel az emberi társadalmakkal. Az egyik ilyen hasonlóság, hogy egyes hangyáknál is kialakult a rabszolgatartás. A rabszolgatartó hangyák rabló hadjáratokon igyekeznek elrabolni a fészkük fenntartásához szükséges dolgozókat, a megtámadott rabszolgahangyák pedig ádáz küzdelemben védik bábjaikat.

A világon több olyan hangyafaj él, amely más hangyákkal végezteti el a királynő és a boly körüli teendőket. Ezek a rabszolgahangyák etetik a királynőt, gondoskodnak a lárvák és a bábok megfelelő életkörülményeiről, illetve építik és karbantartják a hangyabolyt. A rabszolgatartásnak különféle fokozatai vannak. Akadnak olyan hangyák, amelyek csak a boly életének beindításához rabolnak el bábokat más hangyafajoktól, majd később önfenntartókká válnak. A legfejlettebb rabszolgatartók - amelyeknek hírhedt képviselői az amazonhangyák - azonban teljesen rá vannak utalva rabszolgáik munkájára, nélkülük a boly elpusztulna.

"Az amazonhangyának (Polyergus rufescens) legfejlettebb a rabló- és rabszolgatartó-ösztöne. Szervezetén már nagyon is meglátszik, hogy rablóösztöne minden más tevékenységet háttérbe szorított. Rágója ár alakú, belső szélén hiányzik az a legkülönbözőbb munkákra alkalmas, lapát alakú kiszélesedés, mely a fészkében rabszolgaként élő Formica fuscán vagy ennek alfaján, a rufibarbison oly szembeötlő. Rágója nem is használható semmilyen házi munkára, hanem annál félelmetesebb harci eszköz, mellyel rabló hadjáratai alkalmával könnyen szétharaphatja a bábjait védő rabszolgahangya fejét. Az amazonhangya élete és fajának fennmaradása tehát "rabszolgájától" függ. Ezért egyetlenegy napot sem mulaszt el az amazonhangya, hogy meg ne kíséreljen újabb rabszolgákat szerezni.

Bár a rabszolgatartó hangyák - erős fegyverzetük miatt - előnyben vannak a rabszolgahangyákkal szemben, azért azok sem teljesen védtelenek az ellenséggel szemben. Amikor a hangyák rabszolgatartók közeledését észlelik, rendkívül agresszívan védekeznek, és próbálják elpusztítani őket harapásaikkal és szúrásaikkal. A rovarok azonban nem pazarolják energiájukat a kevésbé fenyegető behatolókra. Az Ethology folyóirat legújabb számában közölt eredményekből kiderült, hogy a hangyákból a rabszolgatartó váltotta ki a leghevesebb reakciót. A többi hangyát csak egyszerűen megpróbálták kicibálni a fészekből, de a rabszolgatartóra többen is rárohantak, csípték, harapták, ahol érték.

Szintén a közelmúltban fedezték fel, hogy a rabszolgák néha fellázadnak uraik ellen. Kiderült, hogy egyes elrabolt lárvák felnőve módszeresen gyilkolni kezdik foglyul ejtőik bábjait, ahelyett, hogy gondoznák azokat. Néha akár a fészek kétharmadát is kiirthatják. (origo)

wod2601.1

Zoltan | Myspace Video

Az Imdb szavazói szerint minden idők 144. legjobb filmje a Platoon, avagy A szakasz. A négy Oscar-díjjal jutalmazott alkotás kihagyhatatlan azok számára, akik a tudatosságuk fejlesztésén dolgoznak. Az író-rendező Oliver Stone  a vietnámi háború borzalmait mutatja be és a szereplők morális küzdelmeit boncolgatja. Teszi mindezt zseniális színészgárdával. Charlie Sheen-nek egyértelműen ez a legjobb filmje, Willem Dafoe lenyűgöző mint mindig, Tom Berenger pedig egy állat.
 A bejegyzés címe miatt elvileg csak a zenéről kellene írnom, mégis szaporítom a szavaimat, mert ezt a filmet tényleg látni kell. Ez a korszakos remekmű nagyon nagy hatást vált a nézőből, ahogyan vérben forgó szemekkel katonák lemészárolnak egy egész falut, míg az emberségükben megmaradt társaik döbbenten néznek maguk elé, és érzik, hogy a világ amiben addig a percig éltek egy perc alatt összedőlt.

Pár éve a dalt -amelyet a bejegyzés alján kötelező végighallgatnotok- feldolgozta egy neves kazettacserélgető (DJ), valami Tiesto. Szebbnél szebb és butábbnál butább lányok őrjöngtek az "új" számra, amely akkor már közel 70 éves volt, az Adaggio for Strings-et ugyanis Samuel Barber komponálta 1936-ban. Minden idők egyik legszebb és legérzelmesebb száma, amely igazi otthont lelt magának a mozitörténelem egyik legjobb filmjében. 

szólj hozzá: Osztott

Amerika iszonyú hálás lehet Istennek, akiben - a dollár hasán olvasható nemzeti mottó szerint - mindig is bízott. Nagy kataklizmái idején mindig nagyformátumú vezetők álltak az ország élén. Rossz időben voltak a rossz helyen - de éppen a reménytelenül veszett helyzetben mutatkoztak meg rendkívüli képességeik. Államférfiak voltak, nem pusztán politikusok. A gordiuszi csomókat csak ők tudták átvágni. 
Amerikának a zérópontnál adatott egy Jefferson, a szétesésnél egy Lincoln, a világégés idején egy Roosevelt. Mi lett volna Amerikával, ha a függetlenedés heroikus döntésének meghozatala egy Bill Clinton típusú vezetőn múlt volna? Vagy ha a polgárháború éveiben Jimmy Carternek kellett volna keménykézzel rendet vágnia? Vagy ha az Európát már bekebelező nácizmus megállítása egy George W. Bush szintű stratéga feladata lett volna?

És mi lett volna, ha a hidegháború mindent eldöntő célegyenesében az Egyesült Államok élén nem Ronald Reagan állt volna?

Amerika sokat köszönhet igazi hőseinek. A San Francisco-i Vesuvio bárban Jack Kerouac és barátai azért hallgathatták marihuánafelhőben gondtalanul a bebop-ot, mert 150 évvel korábban ükapáik saját kezükkel ásták ki a várost szinte a semmiből. Tupac Shakur és társai Las Vegas és L.A. utcáin azért lövöldözhették le egymást fesztelenül, mert 150 évvel azelőtt felmenőik kiharcolták a feketék egyenjogúságát. Amerika a ‘80-as és a '90-es években azért lehetett a szabadság, a liberális életformák és eszmék, az etnikai, kulturális és politikai sokszínűség hazája, mert egy konzervatív politika megteremtette hozzá a feltételeket.

A rendet és a biztonságot - az amerikai álom kereteit. A „reaganomics” ellentmondásos jelenség, rendben, de a ‘80-as években a stratégiai célú megafegyverkezéshez képest mégis volt költségvetési fegyelem, az adócsökkentésre alapuló stimulációs gazdaságpolitika révén pedig a középosztály jól élt. Reagan külpolitikája elérte a célját, stratégiai győzelmet aratott a nagy ellenfél fölött. A fegyverkezési versenyben kivéreztette a Szovjetuniót, így a kommunizmus közel egy évszázadig tartó, hekatombákkal övezett kísérlete ezzel véget ért. Az Egyesült Államok a hidegháború évtizedei során a demokrácia (a lehető világok legjobbika) erős védőbástyája maradt.

Amerika a Jó birodalma volt. Én akkor kissrác voltam, és szerettem (volna) a McDonald’s-ot. Ma már nemcsak a burgerükkel van bajom. A XXI. századra a szabadság összetetté vált, Amerika pedig meghasonlottá. Az amerikai demokráciamodell nem kelendő exportcikk. Nem jön be, ha katonák hozzák be. ENSZ-felhatalmazás nélkül, vizionált casus belli alapján megindított háborúk romjain. Amerika ma identitásválságban van, és ennek oka részben sok belső megold(hat)atlan gazdasági és társadalmi baj, részben pedig két stratégiailag elhibázott háború.

Reagan kihívásai nem voltak könnyebbek, mint a 9/11 utáni washingtoni adminisztrációké. Csak ő nem hibázott. Reagan Amerikája meg tudta őrizni valódi és erkölcsi tőkéjét is. Külpolitikai döntéseiben a gazdasági-stratégiai érdekek nem váltak el élesen a demokratikus és emberi jogi küldetéstől, így Amerika - akkor még - nem vált elidegenedett, cinikus világhatalommá.
 

Forrás: Reagan: Budapest