Amerika iszonyú hálás lehet Istennek, akiben - a dollár hasán olvasható nemzeti mottó szerint - mindig is bízott. Nagy kataklizmái idején mindig nagyformátumú vezetők álltak az ország élén. Rossz időben voltak a rossz helyen - de éppen a reménytelenül veszett helyzetben mutatkoztak meg rendkívüli képességeik. Államférfiak voltak, nem pusztán politikusok. A gordiuszi csomókat csak ők tudták átvágni.
Amerikának a zérópontnál adatott egy Jefferson, a szétesésnél egy Lincoln, a világégés idején egy Roosevelt. Mi lett volna Amerikával, ha a függetlenedés heroikus döntésének meghozatala egy Bill Clinton típusú vezetőn múlt volna? Vagy ha a polgárháború éveiben Jimmy Carternek kellett volna keménykézzel rendet vágnia? Vagy ha az Európát már bekebelező nácizmus megállítása egy George W. Bush szintű stratéga feladata lett volna?
És mi lett volna, ha a hidegháború mindent eldöntő célegyenesében az Egyesült Államok élén nem Ronald Reagan állt volna?
Amerika sokat köszönhet igazi hőseinek. A San Francisco-i Vesuvio bárban Jack Kerouac és barátai azért hallgathatták marihuánafelhőben gondtalanul a bebop-ot, mert 150 évvel korábban ükapáik saját kezükkel ásták ki a várost szinte a semmiből. Tupac Shakur és társai Las Vegas és L.A. utcáin azért lövöldözhették le egymást fesztelenül, mert 150 évvel azelőtt felmenőik kiharcolták a feketék egyenjogúságát. Amerika a ‘80-as és a '90-es években azért lehetett a szabadság, a liberális életformák és eszmék, az etnikai, kulturális és politikai sokszínűség hazája, mert egy konzervatív politika megteremtette hozzá a feltételeket.
A rendet és a biztonságot - az amerikai álom kereteit. A „reaganomics” ellentmondásos jelenség, rendben, de a ‘80-as években a stratégiai célú megafegyverkezéshez képest mégis volt költségvetési fegyelem, az adócsökkentésre alapuló stimulációs gazdaságpolitika révén pedig a középosztály jól élt. Reagan külpolitikája elérte a célját, stratégiai győzelmet aratott a nagy ellenfél fölött. A fegyverkezési versenyben kivéreztette a Szovjetuniót, így a kommunizmus közel egy évszázadig tartó, hekatombákkal övezett kísérlete ezzel véget ért. Az Egyesült Államok a hidegháború évtizedei során a demokrácia (a lehető világok legjobbika) erős védőbástyája maradt.
Amerika a Jó birodalma volt. Én akkor kissrác voltam, és szerettem (volna) a McDonald’s-ot. Ma már nemcsak a burgerükkel van bajom. A XXI. századra a szabadság összetetté vált, Amerika pedig meghasonlottá. Az amerikai demokráciamodell nem kelendő exportcikk. Nem jön be, ha katonák hozzák be. ENSZ-felhatalmazás nélkül, vizionált casus belli alapján megindított háborúk romjain. Amerika ma identitásválságban van, és ennek oka részben sok belső megold(hat)atlan gazdasági és társadalmi baj, részben pedig két stratégiailag elhibázott háború.
Reagan kihívásai nem voltak könnyebbek, mint a 9/11 utáni washingtoni adminisztrációké. Csak ő nem hibázott. Reagan Amerikája meg tudta őrizni valódi és erkölcsi tőkéjét is. Külpolitikai döntéseiben a gazdasági-stratégiai érdekek nem váltak el élesen a demokratikus és emberi jogi küldetéstől, így Amerika - akkor még - nem vált elidegenedett, cinikus világhatalommá.
Forrás: Reagan: Budapest
