Alapigazság, hogy a pénzből sosem elég, akinek sok van, annak még több kell és akinek még több van, annak még annál is több. Vajon mi az a pont, ahol már tényleg gazdagnak lehet nevezni valakit? – erre próbált meg választ találni egy felmérés.
Az amerikai Fidelity Investment által lefolytatott felmérésben távolról sem átlagcsaládokat kérdeztek meg arról, hogy szerintük ki számít gazdagnak manapság. A megkérdezett ezer család átlagvagyona 3,5 millió mozgósítható dollár (azaz 700 millió forint) volt.
A megkérdezettek 42 százaléka eleve kijelentette, hogy nem érzi jómódúnak magát, a gazdagság alsó határát 7,5 millió dollárban (másfél milliárd forintban) határozva meg. Az önmagát és családját gazdagnak tartó 58 százalék jellemzően a fiatalabbak közül került ki.
Az Egyesült Államokban a felmérések szerint mintegy 5,5 millió olyan háztartás van, melynek legalább 1 millió dollárnyi (mintegy 200 millió forintnyi) vagyona van. A népesség ezen 5 százaléka rendelkezik az ország vagyonának 56 százaléka felett.
Érdekes, hogy a gazdasági válság ellenére (vagy talán éppen azért) egyre jobban elkülönül az igazán gazdagok és a nagy átlag lakhelye. Éppen a Forbes állított össze tavaly egy olyan listát, amelyben az átlagos ingatlanárak alapján rangsorolta az Egyesült Államok városait. A 10 legdrágább irányítószám közül 4 Los Angeles, 4 New York City, 2 pedig San Francisco közelében található.
Forrás: Kívül tágasabb