Nos, a nagymamám egy nagyszerű ember volt, megtanított Monopoly-játékot játszani. Megértette, hogy a játék lényege a birtoklás, mindent felhalmozott, amit csak tudott, és végül ő uralta a játékot. És a végén mindig ugyanazt mondta nekem. Rám nézett és azt mondta: „Egy nap majd megtanulod, hogyan játszd a játékot.” Egy nyáron aztán minden nap, reggeltől estig Monopolyztam, és azon a nyáron megtanultam, hogyan kell játszani. Rájöttem, hogy csak úgy nyerhetek, ha teljes elhatározottsággal felhalmozok mindent. Megértettem, hogy a pénz és a birtokok...ebben számoljuk, ki milyen jól játszik. A nyár végére már könyörtelenebbé váltam, mint a nagymamám... Képes voltam akár áthágni a szabályokat, csak hogy nyerhessek. És azon az őszön leültem vele játszani. Mindent elvettem tőle, végignéztem, ahogy az utolsó dollárját is átadja, és legyőzötten távozik.
De még volt valami, amit meg akart tanítani nekem. Azt mondta: "Most pedig mind megy vissza a dobozba. Az összes ház és hotel, minden vasút és közüzemi vállalat... Minden ingatlan és az összes csodálatos pénz.... Most ez mind megy vissza a dobozba. Semmi sem volt igazán a tiéd. Izgalomba hozott egy kis időre, de ez mind itt volt mielőtt leültél az asztalhoz és még utánad is itt lesz. Játékosok jönnek, játékosok mennek. Házak és autók...címek és ruhák....Még a tested is.” Mert az az igazság, hogy minden, amihez ragaszkodsz, amit elfogyasztasz vagy felhalmozol, az mind megy vissza a dobozba és elveszítesz mindent. Szóval meg kell kérdezned magadtól: mikor végre megkaptad a nagy előléptetést, miután megvásároltad, amire leginkább vágytál, mikor megvásároltad a tökéletes otthont, mikor spóroltál a pénzügyi biztonságod miatt és megmásztad a siker létráját a legmagasabb fokáig, amit csak el tudtál érni... és az izgalom elmúlik - mert el fog múlni - AKKOR MI VAN? Milyen messze kell elmenned ezen az úton, mielőtt meglátod, hogy hova vezet? Nyilván megérted, hogy soha nem lesz elég. Szóval fel kell tenned magadnak a kérdést: Mi az, ami számít? 
Ezzel a monológgal indít a harmadik Zeitgeist-film, amely a Moving Forward alcímet viseli. Hosszú terjedelme ellenére azért másoltam be szóról szóra, mert úgy gondolom csodálatosan foglalja össze azt amiről beszélünk. Csodálatos metafora. Tényleg egy óriási Monopoly-játék részesei vagyunk! Nő a gazdaság, a javakat kevesebben birtokolják, több a szegény, azaz közvetlen közelről figyelhetjük a tőke folytonos koncentrációját! Persze vannak bálványaink, akik utat mutatnak nekünk, hogy igenis ki lehet törni lentről, és csilingelő zongorahangok tépik szívünket a Fókusz-riport alatt. Pákó megcsinálta! (Jobbik vagy rosszabbik nem tudom, de az RTL-székházért magam sem ejtenék egy könnycseppet sem!)
A megnövekedett karakterszámra és a főtéma változatlanságára való tekintettel a Moving Forward részletes boncolgatását egy trailerrel helyettesítem.
Engedjetek meg egy kis témábavágó kitérőt. A februári Oscar-gálán a 2010-es év legjobb dokumentumfilmjének az Inside Job-ot (Bennfentesek) választották az akadémikusok. (ITT megrendelheted, vagy ha ügyes vagy letöltöd.) A film a világgazdasági válság kialakulásának előtörténetét, körülményeit meséli el. Sokan közületek talán kiakadnak ennél a résznél, hogy már megint ezzel a rohadt közgázzal jövök, de mivel ez az egész struktúra alapköve, így beszélnem kell róla. Az Inside Job abban az aspektusban a Zeitgeist fölé nő, hogy a másik oldalról is megszólaltat bankárokat, lobbistákat, képviselőket, akik az általuk elmondottak megfelelő szövegkörnyezetbe helyezésével azt leplezik le és teszik nevetségessé, amit képviselnek. Ez ebben a filmben gyakorlatilag az egész rohadt pénzpiacot jelenti. Olyan "turpisságokról" rántja le a leplet a film mint például, hogy a Lehman Brothers bank kötvénycsomagjainak besorolása két nappal a bank csődje előtt még AA-s volt, tehát a második legbiztosabb értékelést kapta. Vettek is belőle dögivel a nyugdíjpénztárak, jusson ez annak is eszébe, aki most Orbánt szidja.
De hogy arra térjek, amit végülis ki akarok hozni ebből a mellékszálból: az amerikai társadalom éledezik! Hajlmosak vagyunk dölyfös kultúrális felsőbbrendűséggel tekinteni a tengeren túlra, nyilván ennek okai vannak (az átlagamerikai műveltsége, médiabűvülete valamint a nagyüzemben idiótákat termelő oktatási-rendszerük), de azt látni kell, hogy ha egy olyan film, amely nyíltan elítéli a milliók szenvedésén nyerészkedő Alan Greenspan-éket Oscar-díjat kap a megszokott elhallgatással ellentétben, akkor bizony valami történik odaát. Hiába, a fény mindig sötétből fogan! Egyre több amerikainak van elege a folytonos háborúsdiból, egyre többen kapcsolják ki a TV-t, és egyre többen kezdenek gondolkozni.
Végezetül álljon a bejegyzés végén stílszerűen a teljes Moving Forward magyar felirattal. A következő részben a dolgok magyarországi állásáról és fórumairól szólok majd.
