Először is elnézést a kis szünet miatt. Szakdolgozatírás és egyéb elfoglaltságok miatt nem jutott idő a blog ápolására, na de nemsoká nyakamba szakad egy kis szabadidő és minden király lesz!
Kezdetnek ajánlanék egy filmet, amely arra késztetett, hogy szóljak valamit az éterbe eme késői órán.
"Mily boldog az, ki feddhetetlen.
A világ is feledi, ki elfeledte már.
Ez a makulátlan elme örök ragyogása!
Az ima meghallgatásra lel, s a kívánság lemondásra." - Alexander Pope
Az IMDb-szavazók véleménye szerint minden idők 61. legjobb filmje az Eternal Sunshine of the Spotless Mind. Nem érdemtelenül áll ilyen előkelő helyen ez a mű. Egyrészt az ember életét egy egészen szokatlan metafórikus környezetbe helyezi, a főszereplő a történet eredetiségének jóvoltából a saját emlékeivel kerül kapcsolatba miközben a saját elméjében kalandozik. A film akkor tud igazán hatásos lenni, amikor a néző a saját életére vetíti a látottakat. Ezt segíti az, hogy Jim Carrey karakterével, annak minden szerencsétlenségé-vel együtt könnyű azonosulni. Ugyanolyan béna mint mi vagyunk, ugyanolyan béklyókkal. Minden szenvedése, és minden kudarcba fulladt próbálkozása egyben a miénk is.
Jim Carreynek nem sok komoly szerepe akad karrierje során, sajnos vagy nem sajnos, de tény, hogy beskatulyázták az első szerepei után, ebben a filmben azonban van tere kiteljesedni. Én megvettem amit elém rakott. Különösen tetszik abban a pár jelenetben, amelyben egyedül játszik.
Kate Winslet-től alapesetben engem kiver a víz! Egyszerűen irritál. Még az Oscar-díjas alakítása a Felolvasó-ban sem változtatott ezen az álláspontomon, míg a David Gale életében még Kevin Spacey játékát is lerontja. Akárcsak a Szabadság útjaiban DiCaprio alakítását, a Titanicról nem kívánok itt írni! Azonban minden előítéletem ellenére most nem tudok rosszat írni Winslettről, ez a picit alternatív világ úgy látszik fekszik neki.
Nézzétek meg!
