Csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla Szoboszlai Barna ügyében
tartott másodfokú tárgyalást. Barna bácsi története nagy port kavart anno,
tudják, ő az, aki a kerítéssel körbevett ingatlanján belüli veteményeskertjét
az állandó lopások miatt negyven centiméter magas (tehát simán átléphető)
házilag eszkábált magas feszültségű villanypásztorral vette körül. Majd ezen
védelmi rendszerének hírét bőszen terjesztette falujában, hogy bűnözésből élő
honfitársaink jól körülhatárolható csoportja, még csak az ingatlan közelébe se
merjen menni. Barna bácsi mindenre számított, csak arra nem, ami végül történt,
egy „ártatlan betörő” hunyt el a kertjében. Az idős gazda a nép szemében hős,
de a törvény szemében lehet, hogy gyilkos.
Mit mondanánk mi a bíróság előtt az utolsó szó jogán? Ezen morfondíroztam el, íme tehát Barna bácsi fiktív védőbeszéde:
„Mélyen tisztelt Ítélőtábla! Engem nem érdekelnek sem a
paragrafusok, sem a bekezdések! Van egy törvény, egy állandóan jelenlévő,
íratlan, mindenekfelett álló törvény, amelyet minden ember legbelül érez. Ez a
törvény választja el a jót és a rosszat egymástól, úgy hívják, hogy erkölcs. Az
erkölcs az, amellyel egyik sértett sem rendelkezett sem azon az estén, sem
segélyosztás után, sem máskor. Ha az oktatás hiányosságaiért, a rossz szociális
helyzetért vagy a világ romlottságáért én vagyok a felelős, akkor valóban ítéljenek el.
Egy valamit azonban kérem, hogy mérlegeljenek. Ha engem ebben az ügyben önök
bűnösnek találnak, azzal azt üzenik az egész magyar társadalomnak, hogy ebben
az országban az állampolgárnak nemhogy a magántulajdonát megvédeni nincs joga,
de gyakorlatilag magához a magántulajdonhoz sincs! Kérem, hogy e szerint
hozzanak ítéletet, álljon a józanész, az erkölcs, a törvény felett ma!”
Ítélethirdetés hétfőn.
