Kissé hosszúra nyúlt a Wikileaks és Julian Assange történetét bemutató cikksorozatunk – és még így sem mutattunk be szinte semmit. A több mint 250.000 diplomáciai iratnak alig 1%-a lett feldolgozva, de ez a mennyiség is bőven elég ahhoz, hogy elgondolkozzunk: miféle világban élünk? Hogy jutottunk el ide, és főleg, merre menjünk tovább? Erről szól ez a rész.
A Wikileaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján bizonyossá vált az, ami eddig csak sejthető volt: az USA kormánya évtizedek óta visszaél vezető gazdasági és katonai pozíciójával annak érdekében, hogy hegemóniáját tovább növelje és e cél elérése érdekében bármilyen eszközt hajlandó felhasználni, annak erkölcsösségére való tekintet nélkül. Ám a dokumentumok megmutatták, hogy nem csak az USA vezetése viselkedik így, hanem a Föld szinte valamennyi kormányáról kerültek ki terhelő adatok. Azt hiszem, egyértelműen levonhatjuk az első következtetésünket:
1. A hatalom – működjön az bármilyen államformában – korrupt.
Reményeink az ember erkölcsi nagyságáról dugába dőltek: úgy látszik, aki a húsosfazék közelébe kerül, az óhatalanul elfelejti, hogy ki volt, hogy honnan jött, milyen elveket vallott valamikor; a hatalomba bejutott személy – rövid aklimatizáció után – elkezdi csak a saját és falkatársai érdekeit nézni, s a ritka kivétel pedig ismét csak a szabályt erősíti. Vajon miért íly gyarló az ember? E kérdésre rövidesen választ adunk.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb esetben a kormányok – mint a diplomáciai iratok is mutatják – gazdasági érdekekben használják erkölcstelen módon hatalmukat, azért, hogy a megakonszerneik zsíros megrendeléseket akaszthassanak le, háttérbe szorítva a konkurenciát még akkor is, ha azoknak kedvezőbb ajánlata van. Néhány ilyen példa:
A spanyol hadsereg az angol Rolls-Royce helyett a General Electric-et választotta 45 helikopter-hajtómű pótlására az NH90-es szériához – az erős amerikai diplomáciai lobbi hatására. A megrendelés értéke kb. 45 millió font lett volna. E helikopterek eredetileg is Rolls-Royce hajtóművekkel voltak szerelve.
Az amerikai diplomácia gazdasági specialistája, Matthias Mitman a VISA és a MasterCard érdekében lobbizott Oroszországban, hogy megváltoztassanak egy törvénytervezetet, mely miatt e két cég piacot vesztett volna. A törvénytervezet szerint létrehoztak volna egy állami konzorciumot, mely az oroszországi hitelkártya-tranzakciókat kezelte volna. E tranzakció-díjakat 4 milliárd dollárra becsülték.
Nem csoda hát, hogy amikor a WikiLeaks az USA kormányának érdekeit sértő diplomáciai iratokat a nyilvánosságra hozta, a VISA és a MasterCard az elsők között volt, akik felmondták a WikiLeaks-szel kötött szerződéseiket, elvágva ezzel annak anyagi támogatását. Hasonlóan döntött a PayPal, az Amazon, a Bank of America, az EveryDNS és az Apple is. A támogatás tehát kölcsönös: az amerikai kormány támogatja a multicégeit, akik szükség esetén ezt viszonozzák.
– És mi ezzel a baj? – kérdezi a naív olvasó. Nos, csak annyi, hogy e kölcsönös támogatás nem erkölcsi alapon, hanem kizárólag a profit mentén történik. És pont a profit az, amelynek nem számít se törvény, se igazság, se emberélet, csak az, hogy a lap alján minél nagyobb összeg álljon a vonal alatt. Ezért gyártanak már szinte mindent un. tervezett avultatással, hogy egy meghatározott idő után szinte biztosan tönkremenjen vagy szervízre szoruljon; ezért bocsájtják el dolgozók ezreit, nem törődve azok további sorsával; vagy ha ez nem elég, telepítenek át hatalmas gyárakat olyan országokba, ahol éhbérért alkalmazzák az amúgy is nyomorgó lakosságot, vagy akár gyermekeket is dolgoztatnak; ezért mérgezik meg élőhelyünket, megspórolva a környezetszennyezés elkerüléséhez szükséges berendezések árát; és még sorolhatnám.
Az összeesküvés-elmélet hivők szerint a kormányok marionett-figurákból állnak, melyeket a háttérhatalom, vagyis a gazdasági elit irányít a háttérből. Azt mindenesetre még a szkeptikusok is beláthatják, hogy manapság egy kormány sem nyerhet választást megfelelő anyagi támogatás nélkül, melyet általában a multicégek folyósítanak a kampányhoz. És jaj annak a kormánynak, mely nem képviseli a multik érdekeit: könnyen lehet, hogy még a következő választásig sem húzza ki, ha előremutató, népbarát reformokat kívánna megvalósítani, esetleg erősebben megadóztatná a gazdagokat vagy a multikat, neadjisten a bankrendszert próbálná megreformálni. Az Elit azonnal beveti gazdasági vagy politikai, külföld esetén diplomáciai befolyását, ha kell, megvesztegeti, ha kell, megfenyegeti vagy akár likvidálja is a kérdéses vezetőt, vagy ha ez sem működik, akár le is rohanja az adott országot. Meghozhatjuk tehát a második következtetésünket is:
2. A kormány alapvetően nem a választóit, hanem a leggazdagabb társadalmi réteg érdekeit képviseli.
Maradhat-e erkölcsös ilyen körülmények között egy politikus, illetve a politikusokból álló kormány? A válasz egy egyértelmű NEM – s ha mégis megpróbálja, rövid úton eltávolítják a hatalomból. Persze erre ritkán kerül sor, hiszen az egyenes gerinccel rendelkező, jóakaró vezetőjelölt már jóval a kormányba való bekerülés előtt kipontozódik, amikor „el kéne intézni valamit”, meg kéne tenni egy-két szivességet ennek-annak, ami nem teljesen legális… Aki erre nem hajlandó, az biztosan nem jut feljebb a politikai ranglétrán. Sok olyan emberrel is találkoztam, akiknek felfordult a gyomra az államaparátusban burjánzó korrupciótól és inkább állást változtatott, mintsem hogy elmerüljön a szennyben. Harmadik megállapításunk ezek alapján:
3. Az összes politikus erkölcstelen – mert nem tehetnek mást.
Szóval, hogy is várhatjuk azt, hogy egy új kormány, egy új vezetés pozitív, érdemleges változást hozzon a köznépnek?
És vajon lehet-e egy multi, vagy akár bármilyen részvénytársaság becsületes, erkölcsös? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést. Mai gazdasági berendezkedésünkben egy részvénytársaság értékét a tőzsde határozza meg, alapvetően két szempont szerint: 1. a cég vagyona; 2. a fizetett osztalék mértéke. Minél több nyereséget termel egy cég, annál nagyobb az osztalék is. Egy részvénytársaságot annak igazgatótanácsa irányítja, melynek tagjait a részvényesei a közgyűlésen választják meg, illetve a társaság legnagyobb részvénytulajdonosai közül kerülnek ki. Rövidre zárva a dolgot, ha a részvényesek kevésnek találják az osztalékot, akkor leváltják az igazgatótanácsot és újat választanak helyette, amelytől nagyobb nyereséget remélnek. Tehát az igazgatótanács léte függ attól, hogy a profitábilitás elég magas legyen.
A kérdés tehát az, hogy meddig tud becsületes maradni egy igazgató, mikor látja, hogy a konkurencia elkezdi a pár bekezdéssel feljebb felsorolt erkölcstelen eszközöket alkalmazni? Nem sokáig. Csak ha zseniálisan jó és becsületes vezető, akkor sikerülhet ideig-óráig becsületes úton elérni a szükséges nyereséget. És a részvényesek akkor sem fogják érteni, hogy miért nem alkalmazza azokat a profitnövelő eszközöket, melyeket mindenki más is alkalmaz… Ha pedig csak átlagosan jó vezető, akkor nem fogja tudni elkerülni ezeket a módszereket a részvények árfolyamának esése nélkül. Negyedik következtetésünk tehát:
4. Minél nagyobb egy cég, annál profitorientáltabb a tevékenysége és annál kevésbé erkölcsös a működése.
Mit eredményez mindez? Nos, 2005-ben kiszivárgott a Citigroup-nak egy belső jelentése, mely erősen felborzolta a kedélyeket. E jelentés szerint az USA már nem demokrácia, hanem plutokrácia – vagyis egy olyan társadalom, melyben a hatalmat a gazdagok gyakorolják. Tényleg? Mintha nekünk nem ezt mondanák. E jelentés szerint:
"…a világ két blokkra oszlik – a plutokráciákra, ahol a gazdasági növekedés motorja és fő fogyasztója a szűk tehetős réteg; és a maradék."
Ismerős a szituáció? Az átlagembernek egyre kevesebbel kell beérnie, míg a felső rétegnek egyre jobban megy. Ezt később részletezik is a tanulmányban, mely szerint az amerikai családok 1%-ának nagyobb a jövedelme, mint az alsó 95%-nak együttvéve. És ez az olló a Citigroup szerint még tovább fog nyílni… A felmérés 2000-ben készült, azóta eltelt 10 év!
De vajon meddig nőhet még a különbség gazdagok és szegények között, mikor már szinte minden pénz az Elithez folyik be? Nos, az utóbbi évek eseményei azt mutatták, hogy a Föld felosztása befejeződött: elfogyott a szabad felosztható vagyon. Ezért most már csak elvenni lehet másoktól. Nem probléma! És megcsinálták a bankkrízist, melynek következtében milliók vesztették el a nyugdíjukat (a nyugdíjalapok értékcsökkenése miatt), a házukat az ingatlanválság miatt, az állásukat a gazdasági válság miatt. És országok adósodtak el, mert a kormányok kisegítették a rossz helyzetben lévő bankokat (lol), ahelyett, hogy inkább a betéteseket kártalanították volna és a bankot hagyták volna csődbe menni. De persze ezt nem lehetett, mert az Elitnek nem ez volt a kívánsága. Ez a megoldás szinte fel sem merült, hiszen így nem jött volna létre az újabb tőkekoncentráció. Az így megnövekedett államadósságot pedig az adófizetőinek kell kifizetni. Nem a gazdagoknak, akiknek amúgy is sok van, hanem az alsó- és középosztálynak. De persze pont ez a trükk lényege.
És – hogy végezetül visszakanyarodjunk a WikiLeaks-hez is – ezért van ekkora hivatalos felháborodás a kiszivárgott dokumentumok miatt. Mert ezek pontosan megmutatják, hogyan trükköznek a kormányok, hogy segítség gazdasági elitjüket még gazdagabbá és befolyásossabbá tenni, miközben az állam feladata a közjó biztosítása és választóinak szolgálata lenne. Ennek pont az ellenkezője történik: az adófizetők pénze különböző fondorlatos utakon az Elithez vándorol, míg az átlagpolgár egyre nehezebb körülmények között, egyre rosszabbul él. Meghozhatjuk az ötödik következtetésünket:
5. A kapitalizmusnak nevezett gazdasági rendszer jelen formája modern rabszolgaság, mely csak a leggazdagabb réteg érdekeit szolgálja és amely csak úgy tud fentmaradni, hogy polgárait hazugságban tartja.
És ebből következik a hatodik:
6. A magánvagyon korlátlan növekedésének lehetősége és a profit minden más emberi érték elé helyezése a társadalom két rétegre szakadásához vezet, melyben az egyik réteg a szűk létszámú, az összes anyagi javakat és a hatalmat birtokló elit, a másik pedig egy rossz körülmények között tengődő, maximálisan kontrollált, alsóbbrendű rabszolgaréteg.
2011-et azzal fogjuk tölteni, hogy megkeressük azt a társadalmi berendezkedést, amely kivezet ebből a rémálomból.
De Nélküled nem fog menni. Nélküled, az éber, tájékozott, tudatos polgár nélkül nem lesz változás.
Mondd, te milyen jövőt választasz, magadnak és a gyermekeidnek?
forrás: Ne Oltsál blog
A képzett rádióbemondó Ted Williams az I-71-es sztráda egyik lehajtójánál keresett pénzt azzal, hogy összekötő szövegeket mondott és felkonferált egy dollárért az arra járóknak. Mikor egy helyi televíziós társaság interjút készített vele, az anyag villámgyorsan bejárta a videómegosztó oldalakat, és Williams az egész városban ismert lett.
John Carpenter filmjének főhőse egy békés szándékú földönkívüli, aki hajótöröttként csöppen az emberek közé, amikor űrhajóját Wisconsin felett lelövik. A Csillagember (Jeff Bridges) Jenny Hayden-nél (Karen Allen), a férjét gyászoló, magába zárkózott fiatalasszonynál keres menedéket. A halott férj testét magára öltve a Csillagembernek sikerül meggyőznie Jenny-t, hogy segítsen eljutnia Arizonába, három napja van ugyanis már csak hátra, ha nem tud kapcsolatba lépni az anyaűrhajóval. Ám a kormány már mozgósította ügynökeit, hogy élve vagy halva, de fogják el az idegent...
